A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2023. november 14-én és 15-én a Balatonfüred Kongresszusi Központban rendezte meg LVIII. Közgyűlését.
November 14-én közel 70 társult tag kiállító és közel 200 regisztrált szállodai szakember jelenlétével vette kezdetét a program. Az előadások során, a beruházásokat támogató hitelprogramok, a bankkártyás csalások megelőzése, a szállodaipari bérpiac és az új hulladékgazdálkodási rendszer aktualitásai kerültek fókuszba a szakértők által.
November 15-én, Dr. Bóka István polgármesteri köszöntője és Flesch Tamás elnöki beszámolója után a jövedelmezőség aspektusait körbejáró kerekasztal-beszélgetéssel és Marie Audren, HOTREC igazgató előadásával folytatódott a program. Boa László, a BDO Digital Magyarország képviseletében, a mesterséges intelligencia szállodaiparban való alkalmazhatóságáról hozott gyakorlati példákat az érdeklődőknek, Steigervald Krisztián pedig ismertette, hogy miből fakadnak az ellentétek a különböző generációk munkavállalói között. Nagy Zoltán elárulta, hogyan tudja segíteni egy applikáció a munkavállalók gyors és hatékony betanulását.
Nap végén a Termék Innovációs Pályázat nyertese is kihirdetésre került: a Hotel Interactive Kft. gyűjtötte a legtöbb szavazatot áramfogyasztás nélküli, digitális kijelző termékével és ezzel elnyerte az MSZÉSZ Év Technológiai Újítása 2023 címet.
Az esemény nagy bejelentése volt, hogy 2024. április 24-26. között Budapesten tartja közgyűlését a HOTREC, ami a hazai szállodák és éttermek nemzetközi elismerését jelenti.
A Közgyűlésen készült fotók elérhetők ezen a linken.
A Közgyűlés meghívója itt, a program itt található.
A kiállítói terület pedig ezen az oldalon érhető el.
Fotó: www.szallodafotozas.hu
Az előadás címekre kattintva elérhetőek a letölthető prezentációk, amennyiben az előadók hozzájárultak a publikáláshoz. Az oldal folyamatosan frissül.
Programok és letölthető előadások
![]() |
Minden, amit a KAVOSZ hitelekről tudni érdemes Krisán László, KAVOSZ Zrt., Vezérigazgató |
![]() |
Hogyan előzhetőek meg a bankkártyás csalások? Zsíros Péter, K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft., Kereskedői fraud menedzsment vezető |
![]() |
A Magyar Sommelier Szövetség bemutatkozása Segesdi Gábor, Elnökségi tag |
![]() |
Rántsuk le a leplet a mendemondákról Jakabos Tünde, Korn Ferry, Digitális szolgáltatás regionális vezető |
![]() |
Gyakorlati útmutató az új hulladékgazdálkodási rendszerről Rónavölgyi Endre, MOL Hulladékgazdálkodási Zrt., Értékesítési vezető |
Programok és letölthető előadások
![]() |
MSZÉSZ beszámoló az aktualitásokról Flesch Tamás, MSZÉSZ, Elnök |
![]() |
Kerekasztal-beszélgetés a jövedelmezőségről Moderátor: Kovács Balázs (Danubius Hotels Zrt.) Résztvevők: Juszkó Anita (Four Points by Sheraton Kecskemét), Csordás Imre (Accent Hotel Management), |
![]() |
Marie Audren, HOTREC, Igazgató |
![]() |
Mesterséges intelligencia a szállodaiparban Boa László, Senior AI Architect, BDO Digital Magyarország |
![]() |
Generációk harca a munkahelyen Steigervald Krisztián, Generációkutató |
![]() |
Munkavállalók önálló betanulását segítő digitális platform Nagy Zoltán, SLT-Sweet Lemon Training (SL Training Kft.), Tulajdonos |
![]() |
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület bemutatkozása Cseh Balázs, Elnök |
![]() |
2024. évi tagdíjak, 2024. évi tervezett költségvetés, Alapszabálymódosítás - szavazások Sárvári-Deák Zsófia, MSZÉSZ, Főtitkár |
![]() |
Jelinek András |
![]() |
Galló Zsolt |
![]() |
Füstös Géza |