Vizes világbajnokság Magyarországon 2017-benA magyar Kormány és a parlamenti pártok pozitív állásfoglalása alapján Magyarország rendezi meg 2017. július-augusztusában a FINA Felnőtt Világbajnokságot úszásban, vízilabdában, műugrásban, műúszásban, nyíltvízi úszásban és óriás toronyugrásban.
Helyszín: Budapest és Balatonfüred
Az időpontot a Forma 1 mogyoródi futamának és a 2017-es atlétikai világbajnokság időpontjának véglegesítése után határozzák meg.
A magyar jelentkezést – a kormányzati vállalásokon túlmenően - erősítette az MSZÉSZ által összeállított szállodai lista, mely a hazai szállodai kapacitás mennyiségéről és minőségéről egyértelműen meggyőzte a FINA-t.
A Világbajnokság Szervező Bizottságába meghívást kapott Dr. Niklai Ákos, az MSZÉSZ elnöke is. Az MSZÉSZ természetesen közreműködik a majdani vendégek részére a lehető legjobb szállodai elhelyezések biztosításában.
További részletek megismerését követően részletes tájékoztatást fogunk adni a szállodák vezetőinek.
A vizes világbajnokság az egyik legnagyobb nemzetközi sportrendezvény, amin nagyszámú versenyző, kísérő és érdeklődő vesz részt, így turizmusunk számára jelentős keresletet, plusz bevételt jelent.
2015április 17
Leaders in Hospitality CEE & CIS SummitInternational Business Council together with Hungarian Hotel Association would like to invite you to the Leaders in Hospitality CEE & CIS Summit.
Danubius Hotel Flamenco, Budapest, 28-29/05/2015
2015március 13
Közel nulla energiaigényű hotelekAz Európai Unió egyik célja a fenntartható gazdasági fejlődés keretében az üvegház hatású gázok kibocsátásának radikális csökkentése. E gázok kibocsátásának közel 36 százalékáért a meglévő épületállomány a felelős. Ezen épületek – egyebek mellett szállodák - egy részének közel nulla energiaigényűvé történő átalakítását az Unió számos eszközzel támogatja. Ezek egyike a Nearly Zero Energy Hotels projekt.
A projekthez csatlakozó szállodák technikai tanácsokat, módszereket, pénzügyi és jogi segítséget kapnak az átalakításhoz. Bővebb információ a mellékelt dokumentumban, és a projekt honlapján található:
http://www.nezeh.eu/home/index.html
2015március 11
Az MSZÉSZ gratulál a 2014. évi Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjat elnyerő szállodáinakA Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén XVI. alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelyen az MSZÉSZ alábbi tagszállodái értek el kiemelkedő eredményeket:
• New York Palota - Boscolo Budapest (Örökségvédelmi kategóriában a szállodák között I. helyezés)
• Thermal Spa és Hotel Castello****, Siklós (a Lakásvásár Médiacsoport különdíjasa)
• Art Hotel, Szeged (a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége különdíjasa)