RÓLUNK
A Mirbesz Kft-t 2003 márciusában hoztuk létre 100%-ban magyar tulajdonban lévő, élelmiszereket forgalmazó vállalatok összefogásának eredményeképpen. Együttműködésünk elsődleges célja, hogy szervezetten és biztonságosan jussunk hozzá a tevékenységünkhöz szükséges árualapokhoz. Vállalatunk az európai beszerzési piacon tevékenykedik, azonban az árualapok beszerzésénél preferáljuk a hazai, magyarországi beszerzési forrásokat. Cégünk tagjai szakmai befektetési céllal működtetik a Mirbest csoportot, mely ma már 15 tagvállalatból áll. Magyarország egész területén jelen vagyunk, sőt némely tagvállalatunk export tevékenységet is folytat. Minden depónk saját hűtőházzal, logisztikával és üzletkötői hálózattal rendelkezik, többeknél található húsüzem, egyeseknél pedig halfeldolgozás, halászlégyártás, gyorsfagyasztott zöldség-gyümölcs kis- és nagykereskedelmi csomagolása is történik.

VEVŐINK ÉS PORTFÓLIÓNK
A magyar piacon a vendéglátás széles szegmensében jelen vagyunk. Partnereink közé tartoznak a közétkeztetés- és a gasztronómia szereplői - hotelek, éttermek, catering cégek és kiskereskedelmi egységek.
Fő profilunk kezdetben a fagyasztott húsok, zöldség- és gyümölcs termékek forgalmazása volt, de mára már rendkívül széles választékkal szolgáljuk ki vevőink igényeit. A friss és fagyasztott húsoktól, halaktól kezdve, a tejtermékeken és szárazárun keresztül egészen a non-food termékekig. Ezen felül 3 kiváló minőségű sajátmárkánk kizárólagos forgalmazói vagyunk a hazai piacon: a Kukta, a Kedvenc Ízek és a Bovita termékcsaládnak.

SAJÁTMÁRKÁINK
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a piac igényeinek leginkább megfelelő minőségű és a lehető
legjobb ár-érték arányú termékeket biztosítsuk partnereink számára. Ennek megfelelően hoztuk létre három sajátmárkás termékcsaládunkat is:
KUKTA
A Kukta Gasztronómiai Termékek márkanév mára egyet jelent a folyamatos minőséggel és a rendkívül széles választékkal. Az igényes megjelenésű és praktikus kiszerelésű gasztronómiai termékek portfóliója folyamatosan bővül, hogy partnereink minél több felmerülő igényére megoldást kínáljon. Portfóliójában megtalálhatóak a fagyasztott zöldségek, -gyümölcsök, -panírozott termékek, valamint különféle fűszerek, konzervek, szószok, száraztészták egyaránt.
KEDVENC ÍZEK
Kedvenc Ízek termékcsaládunk vásárlói különféle húskészítmények széles választékából válogathatnak. Kínálatunkban többek között megtalálhatóak az érlelt kolbászok, szalámik, sonkák, májasok, disznósajtok és füstölt-főtt termékek is.
BOVITA
A balatonboglári alapítású termékcsalád kínálatában a kis kiszerelésű, fagyasztott gyümölcsök, -zöldségek mellett néhány egyéb kedvelt ételalap is megtalálható, úgymint a galuska, nudli, derelyék.

GASZTRONÓMIAI SZAKTANÁCSADÁS
A gasztronómia számára fontos a folyamatos fejlődés, az innováció. Cégünk személyes feladatának érzi a magyarországi gasztronómia és a partnereink egységének fejlesztését. Ennek érdekében séfjeink segítségével személyre szabott szolgáltatást biztosítunk vevőink számára, hiszen mindannyian átfogó ismerettel rendelkeznek forgalmazott termékeinkről, így partnereink bátran fordulhatnak hozzájuk felmerülő kérdéseikkel.

KÜLDETÉSÜNK, HOGY A MAGYARORSZÁGI GASZTRONÓMIAI-, KÖZÉTKEZTETÉSI- ÉS KISKERESKEDELMI SZEKTOR PIACI SZEREPLŐINEK HOSSZÚTÁVON MEGHATÁROZÓ, STABIL, FŐ BESZÁLLÍTÓI ÉS ÜZLETI PARTNEREI LEGYÜNK.

Ezért a tagvállalatainkkal közösen kialakítottunk egy olyan beszállítói és forgalmazói rendszert, melynek lényege, hogy az élelmiszerek megfelelő minőségben, versenyképes árban és megfelelő logisztikai háttérrel legyenek elérhetőek partnereink részére.

FŐ TEVÉKENYSÉGEINK:
- Európai szintű beszerzés
- Központi raktározás / bérraktározás
- Tagvállalatok részére történő forgalmazás
- Logisztikai szolgáltatások (tagvállalatok részére)
- Kukta, Kedvenc Ízek, Bovita brand kezelése és népszerűsítése

TAGVÁLLALATAINK:
Baromfiudvar 2002 Kft.
Halker Kft.
Kedvenc Kereskedőház Zrt.
Helit Kft.
Halker Mirelit Depó Kft.
Szőke és Társai Kft.
Kaffka Kft.
Siófriss Kft.
Spilák Kft.
Gasztro Miskolc Kft.
Gidran
Mirkom

Tevékenység:

  • Étel, élelmiszer
Igazgató
Baráth Zoltán
Tagsági igazolvány száma
2298