2022-ben új hagyományt teremtve, május 17-én az Új Tanyacsárdában egy Get-Together vacsorával kezdődő Közgyűlést tartottunk, ahol több mint 200 résztvevővel, ínycsiklandó fogásokkal, páratlan környezetben, kedves kiszolgálással és jó hangulatban telt az este.
Május 18-án, a tavaszi közgyűlésünkön a kecskeméti Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferencia Központ több mint 300 résztvevőnek adott helyet. A kiállító térben közel 60 társult tag színesítette az eseményt és a kávészüneteket.
Szó volt az idei év prognózisáról, a szállodák jövedelmezőségéről, a DMA módosulásáról, a Hard Rock brandről és a megváltozott vendégelvárásokról is.
A színvonalas előadások mellett kiderült ki nyerte el az Év Fiatal Szállodása 2021 Díjat. A szakmai zsűri döntése alapján a 26 pályázó közül Gazdik Csilla, a Barceló Budapest értékesítési és marketing vezetője vihette haza az első helyért járó díjat.
A Közgyűlés meghívója itt tekinthető meg.
A Társult tagok kiállításáról készült térképet itt tekintheti meg.
![]() |
Nemzetközi marketing és az idei év prognózisa a háború tükrében Czelleng Ádám, Magyar Turisztikai Ügynökség |
![]() |
MSZÉSZ tájékoztatás az aktualitásokról Baldauf Csaba, MSZÉSZ |
![]() |
Kerekasztal a szállodák jövedelmezőségéről Baldauf Csaba, Csordás Imre, Flesch Tamás, Kovács Balázs |
![]() |
Hogyan lesz egy bankárból szállodatulajdonos? Erdei Bálint, Hard Rock Hotel Budapest |
![]() |
Év Technológiai Újítása 2021 nyertesének előadása Deák András, ID&Trust Kft. (GoodID Scanner) |
![]() |
EU Digital Markets Act módosulása Szigetvári József, szállás.hu |
![]() |
Megváltozott vendégelvárások a Google keresések tükrében Erdős Ádám, Google |
![]() |
MSZÉSZ számviteli beszámoló, Alapszabály módosítása Sárvári-Deák Zsófia, MSZÉSZ |