Kerékpárral a szállodába

2021október 01

A HotelHero a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének CSR és környezetvédelmi szekcióinak támogatásával ezen a nyáron közös országos programot hirdetett szállodák számára, amelynek az volt a célja, hogy összefogva demonstráljuk, mennyire fontos a turizmusban részt vevő vállalatok számára az alkalmazottak testi-lelki fittsége és egyúttal olyan környezet biztosítása, amely hozzájárul a szállóvendégek egészségének megőrzéséhez. Arra kértük a kollégákat, hogy 2021. július 1 - augusztus 31. között, ha tehetik, kerékpárral járjanak be dolgozni a szállodába.

 

A #bringazzaszallodaba felhívásra mintegy 30 szálloda regisztrált az ország minden pontjáról és, ha összeadjuk a két hónap alatt a résztvevők által megtett kilométereket (17.756 km), Budapesttől Aucklandig juthattunk volna el bringán.

 

Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a kampány során és természetesen jónéhányan a kollégák közül ősszel sem hagyják abba a kerékpározást, hiszen már életformájukká vált.

Az MSZÉSZ környezetvédelmi szekciója tervezi, hogy a Zöld Szálloda pályázat kiírásába beleveszi az akcióban való részvételt, amivel plusz pontot lehet szerezni a pályázaton.

 

Terveink szerint jövőre is szervezünk hasonló megmozdulást!

 

Foglaljon szobát tagszállodáinkban!

Tovább

457

Szálloda

39.241

Szállodai szoba

Oldal ajánlása e-mailben
X
Ajánlja ezt a tartalmat családtagjának, munkatársának, barátjának, ismerősének.
Töltse ki az űrlapot, majd nyomja meg az e-mail küldése gombot!

Feladó  
Név:
Email:
Címzett  
Név:
Email:
Tárgy https://www.hah.hu:
Üzenet
A megadott személyes adatokat (e-mail cím, név) csak ezen cikk továbbítása során használjuk fel és semmilyen formában nem őrizzük meg.