A Statista előrejelzése szerint a világ turizmusának árbevétele 2024-ben fogja elérni a 2019. évi volument

2022március 30

 

A világ egyik legnagyobb nemzetközi turisztikai rendezvényét, a berlini ITB szakvásárt idén márciusban is virtuálisan rendezték meg.

 

Az ITB Berlin a Statista Q vállalattal együttműködve foglalkozik a 2022-es trendekkel, a turisztikai ágazat jövőjével, s az alábbiakban foglalta össze a nemzetközi turizmusban várható főbb tendenciákat:


  • A világ turizmusának teljes árbevétele 2021-ben 260 billió Euro volt, ami 36%-kal haladta meg a 2020. évit.

 

  • 2022-ben globálisan a turizmus árbevétele előrejelzések szerint várhatóan eléri a 353 billió Euro-t, ami 46%-os növekedést jelent majd 2021-hez képest.

 

  • Fenti jelentős növekedés ellenére a világ turizmusa azonban várhatóan csak 2024-ben éri el 2019. évi volument.

 

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a COVID-19 járvány az elmúlt két évben jelentősen megváltoztatta az utazási szokásokat:

 

  • Az utazók a járvány előtti időszakhoz képest nagyobb rugalmasságot várnak el. 2019-ben Németországban az utazók többsége egy külföldi utazásról 3 hónap alatt döntött. A pandémia következtében ma már az utazók 28%-a 1-3 hónap, 25%-uk pedig 1 hónap alatt dönt a külföldi utazásáról. A rugalmasság abban is megmutatkozik, hogy 2019 óta több mint 40%-kal nőtt az online foglalások száma.

 

  • Az utazók egyre inkább az új technológiák iránt érdeklődnek. A német, az amerikai és brit turisták 21%-át érdeklik az okos megoldások.

 

  • A belföldi utazás vált meghatározóvá.

 

  • Népszerűvé vált a munkával egybekötött nyaralás iránti igény – „Workation”. Az ilyen irányú kereslet növekedésében feltehetően nagy szerepe volt a Google ügyvezető igazgatója múlt évi bejelentésének, amely szerint minden munkavállaló jogosult 4 hetes munkavégzéssel egybekötött nyaralásra.

 

Az ukrajnai háború hatása


  • A UNWTO adatai szerint 2019-ben Ukrajna és Oroszország együttes költése a világ turizmusának 3,2%-át tette ki. Ebben az évben a szomszédos, illetve a közeli Kelet-európai országok részesedése 1,8% volt.

 

  • 2019-ben a világ turizmusának árbevétele 1,5 trillió USD, ebből Ukrajnáé és Oroszországé 1,5 billió USD volt.

 

  • 2019-ben a nemzetközi turistaérkezésekből Ukrajna és Oroszország 2,6%-kal, a közeli Kelet- európai országokkal együtt 5,3%-kal részesedett.

 

  • Az UNWTO egyelőre nem tudja teljes mértékben megbecsülni az ukrajnai invázió hatásait.

 

 

Forrás: ITB Berlin

Foglaljon szobát tagszállodáinkban!

Tovább

457

Szálloda

39.241

Szállodai szoba

Oldal ajánlása e-mailben
X
Ajánlja ezt a tartalmat családtagjának, munkatársának, barátjának, ismerősének.
Töltse ki az űrlapot, majd nyomja meg az e-mail küldése gombot!

Feladó  
Név:
Email:
Címzett  
Név:
Email:
Tárgy https://www.hah.hu:
Üzenet
A megadott személyes adatokat (e-mail cím, név) csak ezen cikk továbbítása során használjuk fel és semmilyen formában nem őrizzük meg.