AKTUALITÁSOK
|
A Környezetvédelmi Szekció felhívása - Regisztrálj a Föld Órájára!
2010. március 5. |
Mától Magyarországon a www.foldoraja.hu oldalon mindenki regisztrálhat a Föld Órájára - magánszemélyek, települések, intézmények, iskolák, kis- és nagyvállalatok egyaránt.
A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén világszerte egymilliárdan vállalják, hogy 2010. március 27-én este fél kilenckor lekapcsolják egy órára a világítást.
A Föld Órája WWF kezdeményezés Sydneyből indult 2007-ben, már a azonban világméretű eseménnyé vált. A Föld Órája célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra, illetve annak veszélyeire. Olyan akcióról van szó tehát, amelyhez mindenki csatlakozhat, hiszen az is cél, hogy bemutassuk, mindenki részvételével és apró cselekedettel tehetünk az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése érdekében.
Magyarország 2008-ban csatlakozott először az akcióhoz, akkor 4 település részvételével. Tavaly már 67 település csatlakozott tőlünk, és több százezren kapcsolták le otthonukban a világítást. Reméljük, hogy idén is legalább ennyien részt vesznek a Föld Óráján.
A foldoraja.hu weboldalon a regisztráció mellett a csatlakozók képeslapokat is küldhetnek ismerősöknek, barátoknak, illetve plakátot, képeket is letölthetnek, ezzel segíthetik az akció népszerűsítését.
A Föld Órájáról érdekességeket, híreket naponta jelentetük meg a www.wwf.hu honlapon.
A Szövetségről
Tagjaink
- Szállodák
- Szállodaláncok
- Éttermek, cukrászdák
- Oktatási intézmények
- Társult tagok
- Az összes tag vegyes listája
- Minőségi díjas szállodáink és éttermeink
- Tudta-e, hogy...
- Tagfelvételi nyomtatványok
Aktualitások
- Közgyűlések, régiós ülések
- Szekciók hírei
- Pályázatok
- Osztálybasorolási rendeletek
- 250 EU-s intézkedés
- A hazai szállodaipar jelenlegi helyzetének értékelése
- A hazai szállodaipar aktualizált helyzetértékelése és javaslatai a kibontakozásra
Linkek
- HOTREC
- HSMAI
- Magyar Turizmus Zrt.
- Turizmus hírek
- Nemzetgazdasági Minisztérium
- Nemzeti Turisztikai Bizottság / Magyar Turizmus Minőségi Díja
- Üdülési csekk
- Számokban utazunk/KSH
- Felelősségteljes Turista és Utazó
- Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete
- BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht.
- Magyar Kongresszusi Iroda

